30 éves a levéltár épülete

2010-ben ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár épületegyüttese átadásának 30. évfordulóját. 3 évtizeddel ezelőtt készült el - a Keskeny János, ma Pozsonyi út 40-42. számú ingatlanon - a levéltárnak jelenleg is otthont adó épület és raktár. 30 évvel ezelőtt az őszi hetekben folyt a legnagyobb intenzitással az iratok átszállítása az új levéltár raktárépületébe. Az 1980-ban befejezett, majd 1981-ben használatba vett levéltári épület és raktár az országos levéltárügy történetében is egyedülállónak számított, hiszen az Országos Levéltár budavári épülete után a 20. században az első olyan megyei levéltárépület volt, amely kifejezetten a helyi történelmi értékű iratok szakszerű tárolására készült. Azóta az eredetileg lapos tetejű épület és régi raktár az 1990-es években új tetőt kapott, majd 2002-ben átadásra került az új raktárépület. A jubileum alkalmából a Levéltári Napon előadás hangzott el a levéltár történetéről. A képeken válogatás látható az elmúlt évtizedek történéseiből.
Az 1878-ban megépült megyeháza, amely eredetileg otthont adott a vármegyei levél

Hild Viktor okleveles levéltárnok, a vármegyei levéltár egykori vezetője

Szinyei-Merse Félix korábbi levéltárigazgató

Antal Árpád búcsúztatója, Antal az 1950-es évektől vezette a levéltárat

Az épület alaprajza, a pakolás és az épület

Oldalak: 1 2 3 » következő
Oldaltérkép     |     Kapcsolat
wombat logo